Történetünk

– Családtörténet –
120 éves családi pince a Bocskai utcában

„Ez a pince jelenleg is családunk birtokában van. Apai nagyszülőké volt. Édesapám és nagybátyám oda szüreteltek közösen. Ez a családi pincék közt hatalmas, bőven elfértek. Sőt, amikor én kezdtem, akkor még én is odafértem.”

„Dédapámig tudok visszaemlékezni, bár a nagyszüleim, szüleim is, mindenki szőlővel, borral foglalkozott. Dédapám volt a legsikeresebb, ő már akkor 3-4-szer átjáratta a szőlőt, válogatásborokat készített. Sőt, volt olyan darálója, ami bogyózott is. Dédapám jó borász és szőlész is volt. Hegybíró is volt, ezért a nagyanyámat úgy anyakönyvezték, hogy Soós Julianna, a hegybíró lánya.”

Mészáros Pál

2016
Mészáros Pál az Év Bortermelője!

A 2015-ös jelölés után idén ismét az öt döntős közé került Mészáros Pál. A Magyar Bor Akadémia döntése alapján 2016-ban Mészáros Pál lett az Év Bortermelője! Ez év őszén nyerte el a Mészáros Borház a “Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” díjat is, így a Pincészet igen sikeres évet tudhat maga mögött.

2016-ev-bortermelo

2016
Challenge International Du Vin borversenyen, 2 aranyérem

2 arany- és 1 ezüstéremmel lett gazdagabb a Mészáros Borház a legutóbbi Challenge International Du Vin 2016 borversenyen. Az évente megrendezésre kerülő eseményen számos nagyhírű borászat küzd meg az elismerésekért, így természetesen a Mészáros Borház is képviseltette magát. A Challenge International Du Vin-t 1976 óta rendezik meg Franciaországban…

2016-international

2014
Hotel Merops **** Mészáros és Merops Étterem megnyitása

2014 őszén nyitottuk meg hotelünket és éttermünket, ami borházunk szomszédságában található Szekszárdon belvárosában. Négycsillagos minőségben, különleges enteriőrrel, felkészült személyzettel, személyre szabott szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket. Szállodánkban 22 szoba, wellness részleg és 150 fős rendezvényterem áll rendelkezésre. Exkluzív berendezésű a’la carte éttermünk és a kellemes hangulatú belső terasz kiváló helyszíne baráti, családi összejöveteleknek, romantikus vacsorának vagy üzleti megbeszélésnek. Éttermünkben megkóstolhatják borainkat, a folyamatosan megújuló étlapunkon pedig a helyi ízek mellett igazi ételkülönlegességeket is találnak.

hotel-es-etterem

2012
Mészi Kadarka és az Év pincészete díj

Nekünk van a legnagyobb kadarka területünk a borvidéken, 12 hektár. Sokat tettünk a kadarkáért, klónokat telepítettünk. Jó kapcsolatban vagyunk a pécsi kutatóintézettel. 2 saját kadarkaklónunk is van, a Virághegyi és a Mészi Kadarka. Ezeknek a továbbfejlesztése, továbbszaporítása fontos célkitűzésünk. 2003-ban indítottuk el a Mészi Kadarka fajtaként történő bejegyzését, amit 2012-ben kaptunk meg.

A Mészáros Borházat választotta 2012-ben az Év Pincészetévé a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége.

2012-ev-dija

2008
Bordeaux-i Aranyérem Merops Cuvée 2006 és saját palackozó

A Mészáros Borház által készített 2006-os Merops Cuvée aranyérmet kapott a bordeaux-i nemzetközi borversenyen.

Új telephelyünk újra túl kicsinek bizonyult. Ennek oka, hogy 2008 óta saját palackozónk van, ezáltal pedig az eddiginél szélesebb körben értékesíthetjük borainkat.

pinceszetunk

2003
Borház és pince megnyitása

A Kossuth Lajos utcában a több mint 250 éves pince a 2000. évben került tulajdonunkba, ezt követően kezdtünk bele a régi korok szelleméhez hűen a felújítási munkálatokba. Ma egy igazán szép impozáns pincébe léphetnek be a látogatók. A Borházban borbemutatókat, rendezvényeket szervezünk. Itt található borszaküzletünk is, ahol megvásárolható pincészetünk teljes termékkínálata.

hotel-es-etterem

2002
Borfeldolgozó fejlesztése

Az igényeket szem előtt tartva fejlesztéseket tartottunk szükségesnek. Ekkor megdupláztuk a tárolókapacitását, korszerűsítettük a technikát.

hotel-es-etterem

1996
Feldolgozó építése

Megépítettük borfeldolgozónkat a Damjanich utca végén. Ahogy változott a piac egyre több palackos, hordós bort kértek, így szükséges volt ez a nagyobb beruházás.

hotel-es-etterem

1993
Tovább bővülő szőlőterület

A rendszerváltás utáni kárpótlásnak köszönhetően újabb 10 hektárral gazdagodott földterületünk. Kerékhegyen és Bodzásban saját földünket vettük vissza, de Hidaspetrén, Leányvárban és Tolnán újakat is vásároltunk. A befektetés újra minket igazolt: sikeresen eladtuk az éves szőlőtermést. Az ebből származó profitot újabb fejlesztésekre fordítottunk.

hotel-es-etterem

1984
Bővülő szőlőterület és új pince

Változott a szabályozás, személyenként lehetett 800 négyszögölt birtokolni. Ekkor újabb területeket vettünk, ahova már kékszőlőt ültettünk, mert növekedett a vörösbor iránti igény. Először a családi pincénkben dolgoztuk fel a szőlőket, ez azonban nem bizonyult elég nagynak, így újabb pincét építettünk.Szőlőink és boraink kiváló minőségének köszönhetően a befektetés már a harmadik évben megtérült.

1974
Az első nagyobb szőlőterület

Ebben az évben telepítettük első nagyobb szőlőterületünket Kisbödőben. Ez már nagyüzemi szőlőtelepítés volt. Akkoriban a fehérszőlőre volt nagyobb kereslet, így először traminit, rizlingszilvánit és olaszrizlinget telepítettünk. A szabályozás szerint ekkor egy család még csak 800 négyszögöl terülten gazdálkodhatott.

hotel-es-etterem
0
    0
    Kosár
    Üres kosárFőoldal